Kossuth kifli

0
3149

Kossuth kifliA sokak kedvenc vasárnapi süteményének számító mandulás finomság Pozsonyból indult hódító útjára. Ebben a városban ülésezett a 19. században az országgyűlés, amelyen Kossuth Lajos két főrendű özvegy – született Révay Anna bárónő és Pongrácz Bóra grófnő – képviseletében vett részt. Neve akkor lett országosan ismert, amikor az 1832–1836. évi ülésszak idején elindította az Országgyűlési Tudósításokat és a levél formában terjesztett kéziratos lapban a reformellenzéket népszerűsítette.
Az ifjú ügyvéd Pozsonyban rendszerint Palugyay Jakab Vasforrás nevű vendéglőjében, az országgyűlési képviselők kedvenc helyén étkezett. A híres vendéglős és borkereskedő konyhájának étlapján mindig szerepeltek a táj jellegzetes ételei, így a diós és mákos pozsonyi kifli is. A fáma szerint ennek mandulás változatát szerette legjobban Kossuth, ezért viseli a nevét a Palugyay által kitalált kifli formájú mandulás sütemény is.
Kossuth és a pozsonyi Gundelként elhíresült vendéglős életének van egy másik közös helyszíne is: 1848 elején Palugyay vette át a Zöldfa fogadót (ma Hotel Carlton), amelynek a politikus is törzsvendége volt, és erkélyéről mutatta be az első magyar független kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost. (Az erkélyt a két világháború között a mai Magyarország területére szállították, 1996 óta a ceglédi református nagytemplom kertjében látható.)
Az otthon köznemesi konyhához szokott Kossuth egyébként nem volt válogatós. Országjárásai során mindenütt jó szívvel fogadta, amivel kínálták, a szakácsok és vendéglősök pedig tiszteletük jeléül róla nevezték el, ami különösen ízlett neki. Vélhetően így kapta a nevét a Kossuth-rostélyos és a Kossuth-kenyér is. Utóbbi a kor jellegzetes édessége volt, a mandulával és csokoládédarabkákkal ízesített szárazabb teasüteményt a Pilvaxban is kínálták.
Nemzeti ünnepünk tiszteletére egy tepsi Kossuth kiflit sütöttem.
Hozzávalók 25 x 35 cm-es tepsihez
a tésztához:4 nagy méretű (L) tojás, 20 dkg porcukor, 20 dkg olvasztott vaj, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál rum, fél citrom reszelt héja, csipet só, 20 dkg liszt, 6 g sütőpor
a tetejére:10 dkg durvára tört dió, porcukor
Elkészítése:
A tepsit sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük.
Az olvasztott vajat 15 dkg porcukorral, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a rummal és a sóval, végül pedig a tojások sárgájával kikeverjük.
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a maradék 5 dkg porcukrot és tovább verjük addig, amíg fényes, még keményebb habot nem kapunk (turbó fokozaton kb. fél perc).
Beleforgatjuk a vajas részt, majd a lisztet, amiben előzőleg elvegyítettük a sütőport.
A tepsibe simítjuk a masszát, tetejére szórjuk a diót és betoljuk a sütőbe.
20-25 perc alatt megsütjük. Ha van grill funkció a sütőnkben, érdemes az utolsó 5 percben bekapcsolni, hogy megpiruljon a dió, így még sokkal finomabb lesz a sütemény.
Langyosra hűtjük és nagyobb méretű pogácsaszaggatóval félhold formákat szúrunk ki a tésztából.
Porcukorral meghintve kínáljuk.Forrás

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .