Áfonyakrémes torta

0
3175

Áfonyakrémes tortaHozzávalók:
Piskótához: 4 nagyobb tojás, 5 ek. víz, 18 dkg liszt, 18 dkg cukor, fél cs. sütőpor, csipet só
Krémhez: 50 dkg mascarpone, 4 dl tejszín, 1 csomag habfixáló por, cukor ízlés szerint, 2 tk. citromlé, 10 dkg friss áfonya
Tetejére: friss áfonya ízlés szerinti mennyiségben

Elkészítése:
A tésztához  a tojásfehérjét a cukor felével és a sóval kemény habbá verem. A sárgáját a maradék cukorral és a vízzel fehéredésig keverem. Beleszitálom a sütőporos lisztet, majd óvatos mozdulatokkal a habot is beleforgatom a masszába.A tésztát 23 cm-es kivajazott, lisztezett kerek , kapcsos tortaformába simítom, és 180 fokon, légkeverésen kb. 20-25 percig sütöm. Tűpróbával nem árt ellenőrizni! 15 percig a sütőben hagyom, majd kiveszem, és kiborítom a formából. Megvárom míg kihűl, majd félbe vágom.A krémhez a tejszínt a habfixálóval felverem, majd összekeverem a mascarponéval és a cukorral. Ebből a krémből egy kisebb adagot félreteszek a torta oldalának díszítéséhez.Az áfonyát megmosom, majd kis lábasban egy kanál vízzel , a citromlével és kevéske cukorral forráspontig melegítem, lehúzom a tűzről, botmixerrel picit pépesítem, majd félreteszem hűlni.A maradék mascarpone krémet és a kihűlt áfonyapépet összekeverem, és megtöltöm vele a félbevágott piskótát. A tetejét is ezzel a krémmel fedem be, míg a torta oldalát a félretett fehér krémmel borítom.A tetejét friss áfonyaszemekkel díszítem. Tálalás előtt érdemes legalább 2-3 órára hűtőbe tenni.Forrás

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .