Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta
Piskóta:4 db tojás, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál porcukor
Krém:fél liter tej, 4 darab tojás sárgája, 120 gramm porcukor, 40 gramm liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 3 dl tejszín
Szirup:50 ml víz, 50 gramm barna cukor, 25 ml gyümölcslikőr
Elkészítése:
Ahhoz, hogy elkészítsük a rusztikus diplomata tortát, első lépésként melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A leveles tésztát nyújtsuk ki és vágjunk ki belőle, 2 darab 25 cm átmérőjű kört. Tegyük sütőpapírral bélelt tepsire, egy villa segítségével, szurkáljuk meg a tésztát és süssük 20-25 percig.
A piskóta elkészítéséhez a tojásokat válasszuk szét. A sárgáját négy evőkanál porcukorral, keverjük habosra. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk bele a tojássárgáját. Adjuk hozzá, a négy kanál átszitált lisztet, óvatosan forgatva dolgozzuk össze. Öntsük a masszát, egy 22 centiméteres, kivajazott kapcsos tortaformába, és 180 fokon, 20-25 perc alatt süssük meg. Az elkészült piskótát borítsuk rácsra és hagyjuk kihűlni.
A krém elkészítéséhez, forraljuk fel a tejet. A négy tojássárgáját 120 gramm porcukorral, keverjük habosra, adjuk hozzá a 40 gramm átszitált lisztet, a vaníliás cukrot, majd keverjük csomómentesre. A tejet húzzuk le a tűzhelyről és folyamatos keverés mellett, öntsük hozzá a tojásos masszát. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatosan keverve, főzzünk sűrű krémet. A tejet előmelegítettük, így szinte azonnal sűrűsödik, ezért nagyjából öt perc alatt elkészül a krém. Tegyük félre és hagyjuk kihűlni.
A hideg tejszínt verjük kemény habbá, egy spatula segítségével keverjük össze a kihűlt krémmel.
A sziruphoz, mérjük ki a vizet, tegyük bele a barna cukrot, a gyümölcslikőrt és addig kevergessük, amíg a cukor felolvad.
Helyezzük a leveles tésztát torta tálra, itassuk át a likőrös sziruppal, majd terítsük rá a sárga krém harmadát. Tegyük rá a piskóta lapot, kenjünk rá krémet, majd fedjük be a második leveles tészta lappal, amit szintén locsoljunk meg a sziruppal.
A maradék krémmel vonjuk be az összeállított tortát és keserű csokoládé reszelékkel díszítsük a tetejét.Forrás