Hozzávalók:
26 cm-es tortaformához: 1 kg őszibarack, 15 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 2 evőkanál kakaó, 1/2 csomag sütőpor, 1/4 teáskanál szódabikarbóna
15 dkg margarin, 2 csomag vaníliás cukor, 2 db tojás, 1 dl tejszín.
Elkészítése:
A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd rakjuk ki a cikkekre vágott őszibarackkal.
A porcukrot, a vaníliás cukrot, az egész tojásokat, és a puha margarint kezdjük el habosra keverni. Pár perc után adjuk hozzá a kakaót, majd keverjük alaposan össze. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt.
A lisztet keverjük össze a sütőporral, és a szódabikarbónával, majd szitáljuk hozzá a kakaós masszához, és szintén keverjük pár percig, hogy egy sima masszát kapjunk.
Ezután a tortaformában lévő barack tetejére kanalazzuk rá a simára kevert tésztát, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét. (Kicsit ütögessük a tortaformát az asztallapjához.)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem.).
A sütőből kivéve, hagyjuk a tortát a formában pár percig hűlni, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk át egy tálcára. Ezután a sütőpapírt óvatosan húzzuk le a barackról, és így hűtsük ki egészen.
Tálalás előtt, ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk.Forrás