Fedora torta

0
2764

Fedora tortaHozzávalók:
1 csomag leveles tészta, 500 ml habtejszín
a piskótához: 4 tojás, 4 evőkanál porcukor, 4 evőkanál liszt, fél csomag sütőpor
a krémhez: 5 dl tej, 4 tojás sárgája, 120 g porcukor, 40 g liszt, 1 csomag vaníliás cukor
az áztatáshoz: 200 ml víz, 100 g barna cukor, 50 ml gyümölcslikőr
a csokoládémázhoz: 9 teáskanál kristálycukor, 5 teáskanál víz, 3 evőkanál kakaó, 2 evőkanál vaj.
Elkészítése:
A leveles tésztát nyújtsuk ki 45 x 25 centiméter nagyságúra, majd egy villa segítségével, sűrűn szurkáljuk meg. Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és nagyjából 12 perc alatt süssük pirosra. Közben állítsuk össze a piskótát.
A tojásokat válasszuk szét, a sárgáját négy evőkanál porcukorral, keverjük habosra. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd forgassuk bele a tojássárgáját. Adjuk hozzá a négy kanál átszitált, és a sütőporral elkevert lisztet, óvatosan forgatva dolgozzuk össze.
Öntsük a masszát, egy 25 x 25 centiméteres, kivajazott tepsibe, és 180 fokon, nagyjából 25 perc alatt süssük meg. Az elkészült piskótát borítsuk rácsra és hagyjuk kihűlni. Amíg a tészta hűl, addig készítsük el a krémet.
Fél liter tejet tegyünk fel forralni. A négy tojássárgáját 120 gramm porcukorral, keverjük habosra, adjuk hozzá a 40 gramm átszitált lisztet, a vaníliás cukrot, majd keverjük csomómentesre. A tejet húzzuk le a tűzhelyről és folyamatos keverés mellett, öntsük hozzá a tojásos masszát. Tegyük vissza a tűzhelyre és folyamatosan keverve, főzzünk sűrű krémet. Mivel a tejet előmelegítettük, így szinte azonnal sűrűsödik, ezért nagyjából öt perc alatt elkészül a krém. Tegyük félre és hagyjuk kihűlni.
A sziruphoz mérjük ki a vizet, tegyük bele a barna cukrot, a gyümölcslikőrt és addig kevergessük, amíg a cukor felolvad. A mázhoz forraljuk fel a vizet a cukorral, majd adjuk hozzá a kakaót és folyamatosan keverve, főzzük rövid ideig. Adjuk hozzá a vajat, és kevergetve hűtsük ki. A habtejszínt is verjük kemény habbá.
Minden elkészült, ezért utolsó lépésként állítsuk össze a tortát. A leveles tésztát itassuk át a likőrös sziruppal, majd terítsük el a sárga krém felét. A piskóta széleit vágjuk le, majd szeljük félbe, és terítsük a sárga krémre a lapokat. A piskótát is locsoljuk meg a likőrös sziruppal, majd a maradék krémet kenjük a piskótára. Már csak a tejszínhabot kell a tortára kenni, végül pedig a csokoládémázzal be vonni.Forrás

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .