Kalocsai torta

0
1073

kalocsai-tortaHozzávalók:
Tészta: 2 × 6 tojás, 2 × 6 evőkanál cukor, 2 × 6 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor, kakaópor
Párizsi krém: 5 dl habtejszín, 10 dkg holland kakaópor, 50 dkg margarin, 40 dkg cukor

Elkészítése:
2 × 6 tojásból hagyományos módon két piskótát készítünk gáztepsiben úgy, hogy az egyik kakaós legyen. Ehhez 6 tojásfehérjét 6 evőkanál cukorral habosra keverünk, majd belekeverjük egyenként a 6 tojássárgáját. 6 evőkanál lisztet fél csomag sütőporral összevegyítünk, majd a tojásos habba keverjük. Egy fehér és egy barna piskótát készítünk, természetesen a barna piskótába kakaóport teszünk. Ha kihűltek, felcsíkozzuk.Fél liter tejszínt felfőzünk egy csomag holland kakaóporral, 2 kocka margarinnal és 40 dkg cukorral. Kihűtjük. Ezután felhabosítjuk, majd ha szükséges, teszünk még bele margarint.Megtöltjük a lapokat úgy, hogy a kakaós és sima tésztával felváltva csigavonalban béleljük ki a tortaformát. Minden piskótacsík közé krémet teszünk, és a sorok között is krémmel töltjük. A sorokba felváltva tesszük a piskótacsíkokat, hogy a kakaós fölé sima jusson, illetve fordítva. Kívülről tetszés szerint díszítjük.Forrás

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .