Egy igazán ünnepi édesség marcipánból kávéval és csokoládéval.
Hozzávalók:
A fehér marcipánhoz:10 dkg finomra őrölt mandula, 10 dkg porcukor, 25 ml víz, pár csepp színtelen mandulaaroma
A kávés marcipánhoz:10 dkg finomra őrölt mandula, 10 dkg porcukor, 1 kávéskanál instant kávé, 25 ml víz
A bevonáshoz:10 dkg étcsokoládé, 1 evőkanál étolaj
Elkészítése:
A fehér marcipánhoz a vízből és a porcukorból szirupot főzünk, amit a mandulához adunk.
Néhány csepp színtelen mandulaaromával ízesítjük és masszát gyúrunk belőle.
A kávés marcipán esetén ugyanígy járunk el. (Az instant kávéport feloldjuk a szirupban.)
Sütőpapíron mindkettőből fél-fél cm magas négyzetet nyújtunk, egymásra helyezzük, két egyenlő részre vágjuk és ezt is egymás tetejére tesszük. Finoman megnyomkodjuk, hogy összetapadjanak, majd felkockázzuk.
Az étcsokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk, és a marcipánkockákat bevonjuk vele.
Forrás